2013. december 10., kedd

Mit nézhet ma egy sportbarát a TV-ben! - Sportműsorújság

Kedden a Bajnokok Ligája viszi a prímet, a sorozat, melyre minden sportbarát kíváncsi. Emellett azonban számtalan egyéb sportág is képernyőre kerül majd, köztük a női kézilabda vb, illetve a magyar válogatott. Íme a kínálat, nézzük miből válogathat egy sportbarát. Kellemes pihenést, jó szórakozást. 

Ahogyan már fentebb is írtunk róla, a Bajnokok Ligája lesz ma főszerepben, pályán lesz a Juventus,  a Manchester United és a Bayern München egyaránt, remek és egyben sorsdöntő mérkőzések várnak ma ránk. Az ifjúsági BL-be is betekintést kaphatunk, a Barca és a Celtic fiataljainak összecsapása által.

Az egyéb sportok terén a prímet ma is a kézilabda viszi, főleg, hogy ismét pályán lesz a magyar válogatott, mely tegnap nagy meglepetésre nyögvenyelősen verte Tunézia legjobbjait. Lesz azonban a csoportunkban alsőházi és felsőházi rangadó is, így érdemes a képernyőkre tapadni, jó meccsekre lehet számítani. A kosarat kedvelők sem unatkoznak majd, négy mérkőzés is képernyőre kerül, köztük az Atomerőmű meccse. VÁgül pedig kis jégkorong, előbb egy válogatott összecsapás, majd egy NHL derbi.

Labdarúgás
17:45 Barcelona u19 - Celtic u19 (Eurosport)
20:00 Galatasaray - Juventus (Sport 1)
20:15 Manchester United - Shakhtar Donetsk (DigiSport 1)
20:45 Bayern München - Manchester City (DigiSport 2)

Egyéb sportok
14:30 Csehország - Tunézia [női kézilabda vb] (Sport 2)
17:00 Khimik Yuzhne - Thessaloniki  (Eurosport 2)
17:00 Németország - Románia [női kézilabda vb](Sport 2)
17:45 Atomerőmű SE - Royal Hali Gaziantep (DigiSport 1)
19:00 Magyarország - Ausztrália [női kézilabda vb] (Sport 2)
20:30 USA - Svédország [jégkorong] (Eurosport 2)
01:00 NBA, Indiana Pacers - Miami Heat (Sport 1)
01:00 NCAA, Kansas - Florida (DigiSport 1)
03:30 NHL, Calgary Flames - Boston Bruins (Sport 2)

Őszi Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése