2013. december 11., szerda

Bajnokok Ligája: Áldozatot szedett a halálcsoport, kiesett Napoli, avagy egy gól a mennyország!

Már a sorsolás pillanatában tudni lehetett, hogy egy kiváló csapat biztosan nem lesz ott a legjobb tizenhat együttes közt. A vesszőfutás az utolsó pillanatig nyitott volt, elképesztő izgalmakat élhettek meg a szurkolók. A Dortmund három perccel a vége előtt kieső volt, ám egy gól volt a mennyország, a túloldalon pedig a pokol. A csoportban végül körbeverés alakult ki, melyből a Napoli jött ki rosszabbul, így búcsúzni kényszerült.  

Napoli - Arsenal 2-0 (0-0)
G: Higuain (74.), Callejon (90+2.) ill. -

Hatalmas Arsenal fölénnyel kezdődött a mérkőzés, ami a mezőnyjátékot illeti. Nagy helyzetet azonban sokáig egyik fél sem tudott kialakítani, csupán kósza, eltévedt lövéseket láthattunk. A feszültség, a tét, kézzel tapintható volt a stadionban, ez pedig némileg rányomta a bélyeget a meccsre. Az első említésre való esemény Olivier Giroud nevéhez fűződik, a vendégek támadója a 23. percben zúdított életerős bombát, a labda azonban a kapu közepébe, azon belül pedig Reina ölében kötött ki. A helyzetben sokkal több volt, ha sikerül eltalálni valamelyik sarkot, akkor ez a löket védhetetlen lett volna. A hazaiak első nagy helyzetére egészen a 44. percig kellett várni, ekkor Higuain hagyott ki egy óriási lehetőséget. 

A második játékrészben lejátszotta ellenfelét a hazai csapat! Wenger tanítványai szinte lövést sem jegyezhettek a második játékrészben, a Napoli nagyon hajtott, ennek pedig meg is lett az eredménye. A 73. percben Callejon passzát követően Higuain talált a kapuba. Ekkor ha áttekintettünk a másik pályára láthattuk, hogy még mindig döntetlenre áll a Dortmund, így a német csapat volt abban a pillanatban a kieső. Nagy volt az öröm Nápolyban, azonban mindenki tudta, ha nyer a Dortmund, akkor nagy a baj. A percek teltek, közben az Ágyúsok Arteta kiállítása révén megfogyatkoztak, francia honból pedig nem jött híre gólnak. Egészen a 87. percig, mikor is egy emberként lohadt le a publikum, Goßkreutz talált a kapuba, ezzel pedig győzelmétől függetlenül kiesésre állt a Napoli. A bizalom a pont nélküli Marseille csapatában maradt és mint tudjuk tényleg bennük is maradt, hiszen nyert a Dortmund. A ráadásban Callejon talált a hálóba, ennek azonban már nem volt jelentősége, hiába nyert 2-0-ra a nápolyi gárda, ez az egymás elleni összevetésben kevésnek bizonyult. A halálcsoport megszedte áldozatát, mely a Napoli lett! Kétség sem férhet hozzá, egy olyan csapatot vesztettünk el, mely akár a végsőkig is menetelhetett volna...

Marseille - Dortmund 1-2 (1-1)
G: S. Diawara (14.) ill. Lewandowski (4.), Goßkreutz (87.)
Kiállítva: Payet (34.) ill. -

Hamar vezetést szereztek a vendégek Lewandowski révén, már a 4. percben 0-1 állt az eredményjelzőn. Sokáig azonban nem volt ok az örömre, a hazai csapat tíz perccel később egyenlíteni tudott Souleymane Diawara, aki egy kipatanóra csapott le fejjel és helyezte a labdát a hálóba. Sokáig nem jegyezhettünk fel említésre való dolgot, míg nem a 34. percben villant a piros! A két perccel korábban besárguló Payet ismételten szabálytalankodott, a játékvezető pedig nem tétlenkedett, az öltözőbe küldte a hazaiak középpályását. A kiállítást követően Blaszczykowski, majd pedig Reus lehetett volna eredményes, ez azonban elmaradt, illetve a helyzetek ki, így döntetlennel vonultak a felek az öltözőbe.

A második játékrészben csak úgy záporoztak a lövések Mandanda kapuja felé, előbb Blaszczykowski, majd Reus hagyott ki egy lehetőséget. A 68. percben Lewandowski volt pontatlan, melyet Reus követett. Vagy a vendég játékosok nem találtak kaput, vagy Mandanda avatkozott játékba remekül, a német gól azonban nagyon érett. A 73. percben aztán jött a hír Nápolyból, mely szerint vezet az olasz csapat, ez pedig azt jelentette, hogy kieső a Borussia Dortmund. A gól, a győzelem ettől a pillanattól égetően fontos lett, ez pedig látszott is a vendégeken, akik igen görcsössé váltak. A Borussia hőse, a Napoli kiejtője végül Goßkreutz lett, aki három perccel a vége előtt rezgette meg a hálót. Győzelmével nem csupán továbbjutott, csoportelső lett a Dortmund, ehhez persze a Napoli győzelme kellett. Milyen groteszk! Kiejtették azt a csapatot, kinek elsőségüket és úgymond kiemelt helyüket köszönhetik...


Íme az 'F' csoport végeredménye:
1. Dortmund 6 4 0 2 11:6 12 pont
2. Arsenal 6 4 0 2 8:5 12 pont
3. Napoli 6 4 0 2 10:9 12 pont
4. Marseille 0 0 6 5:14 0 pont

Őszi Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése