2013. október 22., kedd

Rossz hír! - Bogdán Ádámra több hónapos kihagyás vár

Bogdán Ádám a magyar válogatott és az angol másodosztályú Bolton Wanderers első számú hálóőre hosszú hetekre a lelátóra kényszerül sérülés miatt.  

A kapuvédő egyik közösségi oldalán tette közzé a hírt a keddi nap folyamán, mely szerint a hétfői edzésen térdsérülést szenvedett. A részletes orvosi diagnózis megállapította, hogy Ádám oldalsó térdszalagja részlegesen beszakadt, ez pedig hosszú kihagyást vonz maga mögött. Üröm az ürömben, hogy szerencsére nem lesz szükség műtéti beavatkozásra, a pihenés és regenerálódás azonban így is 6-10 hetet vesz majd igénybe.

A hír mondani sem kell, hogy futótűzként terjedt el a Bolton szurkolók között, akik fejüket fogták, hiszen tudták egyből, hogy csapatuk egyik legjobbját vesztette el. A 24 csapatos másodosztályú bajnokságban a Bolton jelenleg a 21. helyen áll, esélyeit ez a sérülés pedig nem növelte...

Ezúton kívánunk Ádám számára mielőbbi gyógyulást és visszatérést.

Őszi Ádám 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése