2015. február 16., hétfő

Vajon ki lesz a spanyol bajnok? - Íme a Real, Barca, Atleti trió hátralévő meccsei

Bár még igen távol a bajnokság vége, a szurkolók már most számolgatnak, azon morfondíroznak, hogy vajon ki lesz a bajnok, kinek nehezebb a sorsolása. Utánanéztünk a dolgoknak, s megnéztük a három bajnokaspiráns a listavezető Real Madrid, a második Barcelona és a címvédő Atletico Madrid helyzetét. 

Eltelt 23 forduló, s vissza van még 15, tehát rengeteg minden történhet és fog is történni. Ennek ellenére fontos és ki kell hangsúlyozni, hogy ezen klubok kevésszer vesztenek, vagy vesztettek ezidáig pontot, így egy-egy botlásnak hatalmas fajsúlya van a többiekkel szemben. A Real Madrid négy alkalommal vesztett pontot, ez négy vereséget jelent, Ancelotti tanítványai még nem játszottak döntetlent és ami fontos, hogy a négy vereség közül kettő az Atletico Madrid elleni. Ez a végelszámolásban fontos szerepet kaphat, hiszen azonos pontszám esetén nem a gólkülönbség, hanem az egymás elleni eredmény rangsorol. Két párharcnak még csak az egyik mérkőzését játszották le, egyelőre a Barca a Matracosokkal szemben jobban áll, míg a Real Madrid a katalánok fölé kerekedik Berabeu béli diadalával.

Egymás elleni mérleg:
Atletico Madrid - Real Madrid 4-0
Real Madrid - Atletico Madrid 1-2

Barcelona - Atletico Madrid 3-1
Atletico Madrid - Barcelona ?-?

Real Madrid - Barcelona 3-1
Barcelona - Real Madrid ?-?

A Real Madrid 7 mérkőzést játszik idegenben még, míg 8 hazai pályán. A Barcelona  szintén 7 mérkőzést játszik idegenben, míg 8 otthon. Az Atletico Madrid esetében fordul a kocka, 8 idegenben lejátszott meccs mellé párosul 7 hazai, ez pedig máris hátrányt jelent Simeone és csapata számára, nem elég a ponthátrány. Apropó ponthátrány, a Matracosok vasárnap este kikaptak a Celta Vigo otthonában, ez pedig a végelszámolásban sokat jelenthet, hátrányuk így 7 pontosra nőtt az éllovas királyiakkal szemben. Esetükben döntő lesz az elkövetkezendő három hét, ugyanis amennyiben a Sevilla, illetve a Valencia elleni rangadó közül valamelyiket is elbukják nagy valószínűséggel elúszik a címvédés lehetősége. Persze sok van még hátra, bármi megtörténhet és bármelyik csapat kerülhet hullámvölgybe, sérüléshullámba, formahanyatlásba. Egy biztos, a Real Madrid pont egy ilyet él meg, míg a Barcelona szárnyal, kérdés, egyik illetve másik forma meddig tart ki. Ami a sorsolás nehézségét illeti, jelen pillanatban a katalánok számára a legnehezebb, ugyanis ők mind a Real Madrid, mind pedig pedig az Atletico Madrid ellen gyepre lépnek még. Különösebb jóslatokba nem bocsátkoznánk, lesz ahogyan lesz, három hét múlva ismét jelentkezünk ezen cikkel, miután az Atletico Madrid túl lesz az imént említett derbiken.


Őszi Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése