2014. július 15., kedd

Megvan a Napoli első igazolása - sajtóhír

Az olasz Tuttosport információi szerint mindenben megegyezett egymással a Napoli és a Swansea City, így a spanyol támadó Michu Olaszországban folytathatja pályafutását. 

A Rafa Benítez által trenírozott nápolyiak egy évre kölcsönveszik a walesi csapat gólvágóját 2 millió euró fejében, s amennyiben elégedettek teljesítményével, abban az esetben 8 millió eurós opciós joguk van a támadó játékjogának megszerzésére.

A 28 esztendős támadó két szezont töltött eddig Angliában, a sérülések pedig nem mindig kerülték el, így csupán 67 mérkőzést gazdálkodott össze két szezon alatt, minden sorozatot figyelembe véve. Ezeken a mérkőzéseken 28 alkalommal rezgette meg az ellenfelek kapuját és 11 alkalommal szolgálta ki a társakat. Jelen állás szerint Pandev, Zapata, Insigne, Higuain és Callejon lesz az, akivel meg kell küzdenie a kezdőcsapatba kerülésért, ám közülük elképzelhető, hogy többen is elhagyják a klubot.

Arrow

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése