2014. június 26., csütörtök

VB 2014: Hatalmas számolgatások a német csoportban! - előzetes

Óriási a számolgatás a 'G' jelű csoportban, ugyanis még mindegyik csapatnak megvan a matematikai esélye a kiesésre és a továbbjutásra egyaránt. Az más kérdés, hogy a németek szinte már ki sem eshetnek, míg a portugálok szinte tovább se juthatnak, csak ha valami nagy csoda történne. Nézzük, hogyan is számolgathatnak a csapatok...


G csoport: 
USA-Németország 18:00 (m1)
Recife, Arena Pernambuco
Játékvezető: Ravshan Irmatov (üzbég)

Semmiféle kérdés nincsen a csoportban abban az esetben, amennyiben a két válogatott döntetlent játszik egymással, hiszen akkor karöltve mennek a nyolcaddöntőbe, igaz a csoportelsősség ebben az esetben a németeket illeti majd. Győzelem esetén a nyertes lesz a csoportelső, míg a vesztes csapat izgulhat a másik párharc eredménye végett, ugyanis gólaránnyal még kieshet. A számolgatás itt főleg USA és Ghána között adott, Portugália csak akkor szólhat bele a történetbe, ha gól gazdag győzelmet arat.

Ami a két csapat egymás elleni múltját illeti, mindig az idézőjelben hazaiként feltüntetett csapat nyert, soha nem született döntetlen és bizony a németek is beleszaladtak pár jókora pofonba. Az 1998-as világbajnokság csoportküzdelmei során futottak össze a felek és született 2-0-ás német siker, ám egy évvel később 3-0-ra, majd a Konföderációs kupán 2-0-ra is USA diadalmaskodott. A 2002-es év is két találkozót hozott, előbb barátságos meccsen 4-2-re nyertek a németek, majd a világbajnoki negyeddöntőben 1-0-val léptek tovább. A 2006-os barátságos meccs 4-1-es német sikert hozott, míg az utolsó tavalyi találkozásuk 4-3-as gólzáporos amerikai sikerrel zárult.

A találkozó egyértelmű esélyese Németország az oddsmesterek szerint.

G csoport: 
Portugália-Ghána 18:00 (m2)
Brazíliaváros, Estádio Nacional
Játékvezető: Nawaf Ghayyath Shukrulla (bahreini)

A két válogatottnak nincsen egymás ellen bejegyzett mérkőzése, így szűz talajra lépnek a felek. Egy esetleges döntetlen mindkét csapat kiesését jelentené, míg valamelyik vél győzelme esetén kezdődhet a számolgatás, a gólarányok illetékében. Nagy kérdés, hogy Cristiano Ronaldo mennyire egészséges és mit tud hozzátenni a játékhoz. A portugáloknak gólzáport kellene rendezniük a továbbjutás érdekében. Ghána számára egy szerény győzelem is elegendő lehet. Egy biztos, izgalmakban nem lesz hiány...

A csoport állása:
1. Németország 4 pont (6-2) +4
2. USA 4 pont (4-3) +1
3. Ghána 1 pont (3-4) -1
4. Portugália 1 pont (2-6) -4

Arrow

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése