2014. április 8., kedd

Új szolgáltatás az Euro Sportbárban

Bemutató cikkünkben már olvashattatok róla, mostanra pedig már gőzerővel működik az Euro Sportbár melegkonyhája, mely széles kínálattal várja a sportok szerelmeseit. 

A remek és színvonalas italkínálat mellett így már remek ételeket is fogyaszthatnak azok, akik megéheznek a mérkőzések, futamok alatt. Frissensültek, köretek, saláták, öntetek mellett szendvicsek és különféle desszertek is a palettán vannak. Kiemelendő, a Sportbár hamburgerkínálata, ugyanis hét fajta közül lehet választani. Sajnos nekünk még nem sikerült mindet végigkóstolni, de rajta vagyunk az ügyön, így lesz ez ma este is a Bajnokok Ligája meccs során. Ha jól nézem, nálam a sorban a Poker burger következik.

Látogass el te is az Euro Sportbárba, egyél és igyál egy jót, miközben remek hangulatban tekinted meg kedvenced mérkőzéseit!

Szeretnénk hangsúlyozni, hogy az Euro Sportbár megbeszélés alapján rendezvényeknek is otthont ad, legyen az születésnapi parti, családi rendezvény, céges buli, vagy szurkolói összejövetel. Tulajdonképpen mindenre nyitott a vezetés, így bátran lehet keresni őket.

Elérhetőségek:
Euro Sportbár, 1032 Budapest, Bécsi út 154./ I. emelet
Facebook: www.facebook.com/eurosportbar
Telefon: (70) 123 4556 

Őszi Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése