2014. január 9., csütörtök

Antalya Kupa: Döntős a Celtic, a Trabzon bánta

Csütörtök este Törökországban kezdetét vette az Antalya Kupa, melyet a Trabzonspor, Galatasaray, Celtic Glasgow és az Ajax Amszterdam részvételével rendeznek meg. Ez első elődöntőben a Trabzon és a Celtic mérte össze tudását, az összecsapás skót győzelmet és továbbjutást hozott. 

A háló először a 32. percben rezdült, ekkor Pukki a skót csapat finn válogatott játékosa talált a kapuba egy 18 méterről elengedett lapos lövést követően. Öt perccel Bamba a Trabzon játékosa duplázta meg a Celtic előnyét, a hátraérő játékos, már-már mesteri módon juttatta a beadást a hálóba felszabadítás helyett. A félidő lezárása előtt Gural szépített, így egy gólos skót előnnyel vonultak az öltözőbe a felek. A folytatásban mindkét edző rendesen átforgatta csapatát, lévén felkészülésről van szó, gólt azonban csak a Celtic tudott szerezni. Az 57. percben Balde tekert mintegy 18 méterről mesterien a bal felsőbe. Győzelmével a Celtic döntős és várja ellenfelét a másik párharcból, míg a Trabzon a bronzmeccsre készülhet.

Trabzonspor - Celtic Glasgow 1-3 (1-2)
G: Gural (41.) ill. Pukki (32.), Bamba (37.-öngól), Balde (57.)

Antalya Kupa
Trabzonspor - Celtic 1-3
Galatasaray - Ajax (Szombat 19:30)

Döntő:
Celtic - ? (Galatasaray/Ajax)

Bronzmeccs:
Trabzonspor - ? (Galatasaray/Ajax)

Őszi Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése