2013. december 4., szerda

Olasz Kupa: Megvan a Milan és a Juve ellenfele, alakul a nyolcaddöntő mezőnye

A héten a negyedik fordulót rendezik az Olasz Kupában, melynek tétje a nyolcaddöntőbe jutás. Kedden négy mérkőzést rendeztek, s ezen meccsek lefújása után fény redült arra, kivel játszik a nyolc közé jutásért az AC Milan és a Juventus egyaránt. 

Olasz Kupa; 4. forduló
Spezia (II.)–Pescara (II.) 3–0
Avellino (II.)–Frosinone (III.) 2–1
Bologna–Siena (II.) 1–2 – hosszabbítás után
Parma–Varese (II.) 4–1

A Spezia és a Pescara összecsapásán két Serie B-ben játszó csapat mérte össze tudását, a ligában mindkét gárda a rájátszásért küzd, ezen az estén azonban a hazaiak bizonyultak sokkalta jobbnak és jutottak a legjobb tizenhat közé, ahol az AC Milan lesz az ellenfél. A szintén Serie B-ben szereplő és a feljutásért harcban lévő Avellino a Novothny Somát foglalkoztató Paganese együttesével egy osztályban szereplő (Serie C1/B) Frosinone gárdájával csapott össze és aratott szűk, egy gólos győzelmet. A következő ellenfél az Avellino számára a Juventus lesz. 

Kiesett eközben az első osztályban szereplő Bologna, mely hosszabbításban szenvedett vereséget a szebb időket is megélt Siena ellen, melynek ellenfele a Catania lesz a következő körben. Nem botlott meg a Parma, mely a Varase együttesén lépett túl könnyed játékkal és kapta meg ellenfeléül a Lazio együttesét.

A fennmaradó négy párharcot szerdán és csütörtökön rendezik, ezt követően lesz teljes a Coppa Italia nyolcaddöntőjének mezőnye.

Szerda
Chievo - Reggina (II.) 17:00
Atalanta - Sassuolo 19:00
Inter - Trapani (II.) 21:00

Csütörtök
Sampdoria - Hellas Verona 21:00

Íme a Coppa Italia nyolcaddöntőjének már ismert párharcai:
Milan–Spezia (II.)
Catania–Siena (II.)
Juventus–Avellino (II.)
Lazio–Parma

Íme a még kérdéses párharcok, illetve az ellenfélre váró csapatok:
Udinese - Inter/Trapani
Fiorentina - Chievo/Reggina
AS Roma - Sampdoria/Hellas Verona
Napoli - Atalanta/Sassuolo

Őszi Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése