2013. február 8., péntek

Afrika kupa: Az elődöntők és a torna eddigi statisztikái, érdekességei

Minden egyes csoportkört követően, illetve a negyeddöntők után is beszámoltunk a torna érdekességeiről, illetve különböző statisztikáiról. Ez a lejátszott elődöntők után sem maradhat el, ám most rövidre és tömörre vesszük a cikket, a torna részletes és teljes statisztikáját a bronzmeccs és a döntő után ismertetjük. 


Az két elődöntő meccsen összesen 7 gól született, ez köszönhető a gólzáporos Mali-Nigéria 1-4-nek, mely a torna eddigi legtöbb gólt hozó meccse volt. A másik meccsen jött a már megszokott döntetlen, ám legalább egy-egy góllal fűszerezve. Ez pedig annyit tesz, hogy a torna gólátlaga ismét emelkedett.


1. forduló: 8 meccs, 13 gól, tehát 1,62 gól/ meccs
2. forduló: 8 meccs, 16 gól, tehát 2,0 gól/meccs
3. forduló: 8 meccs, 20 gól, tehát 2,5 gól/meccs
Negyeddöntők: 4 meccs 8 gól, tehát 2,0 gól/meccs
Elődöntők: 2 meccs 7 gól, tehát 3,5 gól/meccs
Összesen tehát az elődöntők után a torna gólátlaga 2,13 gól/mérkőzés.

Ami a döntetlenek és győzelme arányát illeti, az arány nem változott, így még midig több a döntetlen a torna egészét figyelembe véve, mint a győztes mérkőzés. A lejátszott 30 meccsből 16 döntetlen lett, 14 találkozón pedig győztest ünnepelhettek a szurkolók, így tehát ha az utolsó két meccs rendes játékidőben eldől, akkor is csak döntetlen lesz ez az arány. Mit mondhatnék, egy hű statisztikai adat lenne ez a torna végére...

A torna átlag nézőszámáról jelenleg nem tudunk nyilatkozni, mint ismeretes már az egyik negyeddöntő meccsről sem kapunk nézőszámot, az elődöntőkről pedig egyik meccsről sincsen adatunk, majd talán a torna végeztével. Egy biztos, a lelátok ezúttal sem voltak zsúfolásig...

A torna legeredményesebb együttese immáron Nigéria csapata az 5 meccsen lőtt 10 góllal, míg őket Ghána követi 9 találattal, az abszolút utolsó a tornán egyedöliként gólt sem szerző Niger válogatottja.

A védelmek közül a torna meglepetéscsapata Burkina Faso emelkedik ki, mely 5 meccsen csupán 2 gólt kapott, az egyiket ráadásul egy jogtalanul megítélt tizenegyesből.

A lejátszott 30 mérkőzésen 133 sárgalap és 5 piroslap került kiosztásra. Ez meccsenkénti 4,6-os lapátlagot jelent, ha a sárga és piros lapokat egybe vesszük. 

Eddigi piros laposok: Abdoulaye Soulama, Jemal Tassew, Efe Ambrose, Siyay Bancha, Pitroipa
Utóbbi kiállítása teljesen jogtalan volt, bírói hülyeség miatt nem szerepelhet a döntőben...

A tornán eddig 12 büntetőt ítéltek meg a játékvezetők, ebből 9 gól lett, 3 pedig kimaradt.


A góllövőlistát immáron ketten vezetik, Emenike és Wakaso aki azonban utóbbi 4 góljából hármat büntetőből szerzett!
4 gólos: Mubarak Wakaso, Emmanuel Emenike 
3 gólos: Alain Traoré, 
2 gólos: Jonathan Pitroipa, Gervinho, Yaya Touré, Dieumerci Mbokani, Seydou Keita 
1 gólos: Djakaridja Koné, Asamoah Gyan ,Christian Atsu, Emmanuel Agyemang-Badu, John Boye, Kwadwo Asamoah, Mahamadou Samassa, Sunday Mba, Diarra, Echiéjilé, Musa, Bance
Öngól egy született a tornán: Nando a zöldfoki játékos szerezte
( A listán csak azon játékosok szerepelnek, akik még szerezhetnek gólt a tornán, az élmezőny tagjai mind képben vannak még, ki a bronz ki pedig az arany párbajban, más csapat nem tud felmutatni 3 gólos, maximum két gólos játékosokat)

Elődöntők eredménye:
Mali - Nigéria 1-4
Burkina Faso - Ghána 1-1 - büntetőkkel 3-2

Döntő 
Február 10. Nigéria - Burkina Faso 20:00

Bronzmeccs
Február 9. Mali - Ghána 20:30

A torna eddigi helyezései:


1. ? Burkina Faso/Nigéria
2. ? Burkina Faso/Nigéria
3. ? Ghána/Mali
4. ? Ghána/Mali
5. Elefántcsontpart 4 2 1 1 8 5 +3 7
6. Dél-Afrika 4 1 3 0 5 3 +2 6
7. Zöld-foki Köztársaság 4 1 2 1 3 4 –1 5
8. Togo 4 1 1 2 4 4 0 4
9. Tunézia 3 1 1 1 2 4 –2 4
10. Kongói DK 3 0 3 0 3 3 0 3
11. Marokkó 3 0 3 0 3 3 0 3
12. Zambia 3 0 3 0 2 2 0 3
13. Algéria 3 0 1 2 2 5 –3 1
14. Angola 3 0 1 2 1 4 –3 1
15. Niger 3 0 1 2 0 4 –4 1
16. Etiópia 3 0 1 2 1 7 –6 1

Őszi Ádám



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése