2012. június 1., péntek

Felkészülés: Görög szenvedés, Francia aggodalom és Német siker


Csütörtök este három EB résztvevő csapat hangolt felkészülési mérkőzéssel a kontinensviadalra. Pályára lépett, Franciaország, Görögország és Németország nemzeti csapata. Mindhárom együttes győzelemmel hangolt, ám voltak érdekességek.

Görögország csapata a nem túl nagy játékerőt képviselő Örményország legjobbjaival küzdött meg az ausztriai Kufsteinben. Egy fejes gólt követően a 24. percben megszerezték a vezetést a  "Kalózhajó" Papadopulosz révén. A mérkőzés sem a gól előtt, sem pedig azt követően nem hozott lüktető színvonalas játékot. A 71. percben büntetőhöz jutottak a görögök, ám azt Szamarasz kihagyta, vagy fogalmazzunk úgy, hogy a kapus kivédte. Két perccel a rendes játékidő vége előtt Kacuranisz próbálkozott büntetőből és neki sem sikerült túljárni az örmény kapuvédő eszén, így megkellet elégedniük az 1-0 sikerrel. Ezzel a mutatott játékkal kevés lehet az Európa Bajnokságon, ott ilyen hibák nem fognak beleférni...

Görögország - Örményország 1-0

M'Villa szereplése veszélybe került
Laurent Blanc csapata Szerbiát fogadta Reimsben és könnyed francia siker született, ám nem felhőtlen az öröm. A találkozót nagyon hamar eldöntötte a francia csapat, hiszen a végeredményt már a 15. percben beállítottak.  Az első gól a 11. percben született, mikor is egy kipattanó labdát Ribery vágott a hálóba. Nem kellett sokat várni a második találatra sem, mikoris a 15. percben Malouda óriási 25 méteres bombája csapódott a léc alá. Nasriék kifejezetten szép játékot mutattak az első játékrészben, a második félidő pedig a cseréké volt, többen bizonyítási lehetőséget kaptak a kapitánytól. Ami viszont nem jó hír a franciáknak és aggodalmat okoz számukra az Yann M'Villa sérülése. A Rennes-ben futballozó fiatal tehetség az 5. percben hagyta el a pályát fájdalmas arccal és a hírek szerint könnyen elképzelhető, hogy ki kell hagynia a kontinensviadalt. Egy biztos az első félidőben mutatott játékkal, küzdeni akarással sokra lehet hivatott ez a francia csapat az EB-n.

Franciaország - Szerbia 2-0

A német labdarúgó válogatott Lipcsén fogadta Izrael legjobbjait. A találkozó folyamán végig a Nationalalf akarata érvényesült és ez gólokban is megmutatkozott. Mindkét félidőben sikerült bevenniük az ellenfél kapuját Mülleréknek, előbb a 40. percben Gomez, majd pedig a vége előtt nyolc perccel Schürrle volt eredményes. A Joachim Löw vezette német válogatott, így feledtette a Svájctól elszenvedett nagy pofont.

Németország - Izrael 2-0

A mai nap folyamán négy EB résztvevő csapat lép majd pályára, az ellenfelek között szerepel a  magyar válogatott.

Csehország-Magyarország 19:00 óra
Ausztria-Ukrajna 20:30 óra
Olaszország-Oroszország 20:45 óra

Szerző: Őszi Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése