2015. június 29., hétfő

A Chelsea csúnyán beleköpött a Barca levesébe!?

Hoppon maradhat az FC Barcelona! A katalán klub támadót szeretne igazolni, Pedro minden bizonnyal ugyanis elhagyja az együttest a nyár folyamán. Enrique mester és a megfigyelőcsapat ki is nézte az utódot, sőt vele és a klubbal is megegyeztek, előszerződést kötöttek, ám a Chelsea beleköpött a levesbe, legalábbis az angol sajtó kész tényként közli az eseménysort. 

A Fluminense labdarúgója a brazil utánpótlás válogatott támadó Robert Kenedy még csak 19 esztendős, s hatalmas ígéretnek számít. A Barcelona mellett a Manchester United is érdeklődik iránta, azonban a katalánok tették meg azokat a lépéseket előbb, melyek egy transzferhez vezethetnek. Kenedy rábólintott az üzletre, ahogyan a Fluminense számára is megfeleltek a Barca feltételei, így a felek előszerződést kötöttek.

Ezt azonban úgy fest, a Chelsea ajánlata felrúgja! A Barca 3 millió eurós ajánlatát megfejelték egy 10 milliós összeggel, míg Kenedy számára ötször nagyobb fizetést kínálnak, mint tette azt a katalán klub. Ráadásul a Fluminense az évek és a teljesítmény tükrében további 5 millió euróval gazdagodhat. Hangsúlyozzuk, hogy ez még nem hivatalos, ám nagyon valószínű. A Barca nem kíván irreális licitháborúba beleelegyedni, így átengedheti a brazil tehetséget.  

Őszi Ádám 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése