A leírhatatlant nem lehet leírni! - Dortmund Südtribüne

- Első, de nem utolsó dortmundi túrám margóján, avagy Scheisse 04, a felejthetetlen élmény -

Ha valaki nem ismerne, Őszi Ádám vagyok, elkötelezett sportbarát, a FociClub.hu főszerkesztője, egy utazásra éhes fanatikus. Mindig igyekszem kettéválasztani a munkát és a fanatizmust, melyet nem csak a labdarúgás, hanem más sportágak irányába is tanúsítok. Sok helyre szeretnék eljutni, van is egy Sport Bakancslistám, melynek egyik szegmense volt a Borussia Dortmund-Schalke 04 azaz a Revierderby. Az álmom a mögöttünk álló hétvégén teljesült, ott "ülhettem" a Signal Iduna Park lelátóján, azon belül pedig a Südtribüne soraiban, amire soha nem gondoltam volna, elérhetetlennek tűnt.

Szezon elején találtam rá a BVB FanClub Ungarn csoportjára, ahol Jaczkó Zoltán segített a csatlakozásban, tájékozódásban és informálódásban. Sajnos Somogy messze van a Gabitól, a nagy összejövetel időpontjában pedig melóznom kellett, ám céljaim között szerepel oda is feljutni és minél több klubtaggal megismerkedni. Remek közösséget ismerhettem meg, minden eddigi segítséget szeretnék megköszönni. Nem is álmosítanám a népet unalmas sorokkal, ennyi legyen elég rólam BVB fanról, következzen a hétvége élménybeszámolója.

A nagy naphoz közeledvén egyre lassabban telt az idő, azt hittem, már sosem jön el a nap. Lévén munkámból kifolyólag a legtöbb esetben éjfél után fekszem le, így már az alvás és az indulás összehangolása is nehézkes volt. Pénteken 11 órakor keltem délelőtt, hogy aztán szombatra virradó hajnal 2-kor alvás nélkül (így alakult: izgalom, drukk és munka) Somogyszilból elinduljunk Vecsésre a repülőtérre, ahova Diirk barátommal (Akit ekkor még nem ismertem személyesen) beszéltünk meg találkozót a felszállás előtt.

Némi késéssel, első repülés előtti drukkal érkeztünk meg, majd mosolyogtattam meg Diirket, akivel egész eddig csak a világhálón beszéltem. Falhasználóneve (Diirk Borussia) révén nem tudtam, hogy is hívják, megmondom őszintén magyarnak gondoltam, s mikor megszólalt jó kis tájszólást véltem felfedezni beszédében, majd kiderült az igazság! Diirk igazából német. Tényleg jót mosolyogtunk, majd folytattuk a beszélgetést, ismerkedést, s elindultunk becsekkolni a repülőre. Közben találkoztunk a Balatonfüredi klubtagokkal, akik éppen "fél kilós" reggeli kenyerüket fogyasztották, majd a repülőn repetáztak belőle. 

A felszállás és maga a levegőben töltött idő zökkenőmentesen tellett, sajnos a felhők miatt nem sokat láthattunk a földből, ám így is nagy élmény volt, no meg persze újabb klubtagokat ismerhettem meg. A leszállást követően többen több felé mentünk, mindenki igyekezett elfoglalni szállását, majd kijutni a Signal Iduna lelátójára.

Dortmund és az én városismeretem egy analfabéta esetére hasonlított, ám hála Diirk segítőkészségének minden gördülékenyen ment. Ezúton is szeretném megköszönni a kalauzolást, melynek segítségével másnap már egyedül is jól boldogultunk Dortmund utcáin. 

Előbb Diirkék szállását foglaltuk el a reptér mellett, majd a Hotel Uniont a mi szállásunkat céloztuk meg, melyről nem sokat tudtunk. Taxiba ültünk feltartva a forgalmat az út kellős közepén rendőrök előtt, majd "ária német " barátunk Ibrahim szó szerint a szálláshelyre repített. Telefon a kézben, kormány a másikban, közben pedig 100-130-as tempóval a városban. Amikor odaértünk Diirk lebeszélt nekünk mindent, elmondta a fontos infókat, majd közölte, hogy fogalma sincsen a belvárostól mennyire vagyunk. Szerencsére három utca és már helyben is voltunk, megmutatta nekünk a sétálóutcát, a vasutat és azt, hogy majd honnan kell hétfőn reggel a reptérre mennünk, lévén egy nappal tovább maradtunk mint ő.

Ezt követően a Dortmund Shopban bevásároltunk, majd leültünk és vártuk Günteréket, akik megérkeztek, ettek és ittak egyet, majd elindultunk a stadionhoz. Előbb metróval akartunk menni, ám a 45-ös rendre Schalke szurkolókat vitt, dübörgött a szerelvény és ment a mutogatás, kiabálás. Nem vártunk tovább és úgy döntöttünk vonattal közelítjük meg a stadiont.

Leszálltunk és döbbenve néztem, ahogyan mérkőzés előtt több mint két órával áramlott a nép az aréna felé. Itt a szombat délután mindenkinek a fociról szól, nem csak a meccsre toppannak be és mennek haza a hármas sípszó után. Szép lassan meneteltünk a tömeggel, majd egy motozás után már bent is tudhattuk magunkat a stadion területén.

A meccs: Belépni a Signal Iduna Park Südtribünjére felejthetetlen élmény, a látvány egyszerűen lenyűgözött, megdöbbentem és igazából szerintem fel sem fogtam, hogy éppen hol vagyok. Elfoglaltuk a Diirkék által megszokott helyet, bemutatkoztunk és tovább csodálkoztam. Másfél órával a meccs kezdése előtt szinte tele volt a Südtribüne, a szurkolás pedig jóval a hármas sípszó előtt megindult. Borsódzott a hátamon a bőr, le voltam fagyva. nem ismertem a rigmusok többségét, ám megszokott ütemek, rigmusok és ritmusok is akadtak, így gyorsan igyekeztem csatlakozni, felvenni az ütemet. Soha nem fogom elfeledni ezeket a pillanatokat, egyszerűen leírhatatlan, ezen sorok által átadhatatlan az élmény. Aki teheti, spóroljon és menjen, mert nagyon megéri.

A mérkőzést bizonyára mindenki látta, sorra zúgtak a helyzetek, fogtuk a fejünket és szurkoltunk. A Scheisse 04 rigmus nagyot szólt minden alkalommal, ahogyan a többi is. A 70. perc környékén az járt a fejemben, hogy a fenébe ez 0-0 lesz, vagy a semmiből találnak majd a kékek egy gólt. Persze boldog voltam, hiszen nagyon mozgalmas volt a meccs, a hangulat pedig egy pillanatig sem fagyott alább. Aztán jött az a bizonyos Aubameyang gól és megtapasztalhattam az eufóriát. Ilen gólörömben soha nem volt még részem, elképesztő volt, még ocsúdni sem tudtam az örömből amikor újra repültek a sörök. Apropó sör! Hát itt aztán minden nő sörözött, egészen elképesztő volt és milyen jól is állt neki. Viszont gól után tuti, hogy nem lesz senkinek sem söre, több ezer liter sör járja meg ilyenkor a levegőt, ez a velejárója. Elképesztő, elképesztő és elképesztő, jött a harmadik gól, majd pedig a meccs utáni ünneplés, mely szintén káprázatos volt. Visszafelé a városba metróval mentünk, a szerelvény dugig volt, s pattogott, mindenki ünnepelt és ugrált, majd kisodródott a szerelvény. Ahogyan a címben is írtam: "A leírhatatlant nem lehet leírni" - ezt meg kell tapasztalni...

Este elmerültünk a városban, ittunk pár sört és ettünk egyet, majd a szállodában kötöttünk ki, hulla fáradtak voltunk. Másnap bejártuk a várost, körbenéztünk, majd a főtéren körbejártuk a pubokat, ettünk, megkóstoltunk pár sört és megnéztük a Werder-Wolfsburg meccset. Irány a szálloda és pihenés, hiszen hajnalban jött a gép haza. Hajnali fél öttől egészen délután kettőig tömeg közlekedtünk, míg nem hazaértünk Somogyszilba lezárván a túrát.

Köszönet még egyszer mindenkinek aki segített nekem és útitársamnak Ősz Nándornak. Érzem, hogy Dortmund visszavár, már csak az a kérdés mikor és melyik meccsre... Hajrá BVB!

Őszi Ádám