2015. február 10., kedd

BBC vs MSN! - Összehasonlítottuk a Real és a Barca nagy trióját

A jelenkori modern futballban a Real Madrid és az FC Barcelona bír a legnagyobb szurkolótáborokkal, így nem csoda, ha ezen a téren a legtöbb a vita, a legnagyobb rivalizálás. A madridisták a BBC-re (Benzema, Bale, Cristiano Ronaldo), míg a katalánok az MSN-re (Messi, Suarez, Neymar) büszkék. Rendre felmerül a kérdés, hogy melyik trió a jobb, ám ezt igen nehéz megállapítani. Ezért a számokat hívtuk segítségül, hogy lássuk, melyik trió a hatékonyabb az idei esztendőben.  

A Real Madrid triója egyénenként szinte ugyanannyi mérkőzést játszott, míg a katalánok részéről csak Messi van 30 találkozó felett, Neymar kisebb sérülés miatt kénytelen volt kihagyni mérkőzéseket, míg Suarez csak eltiltásának lejárta után tudott játékra jelentkezni. A két csapat játékosainak lejátszott meccsei között 19 a különbség, a királyiak triója sokkalta többet volt pályán, így a puszta számok alapján nehéz lett volna az összehasonlítás, ezért Meccsenkénti pontátlagot számoltunk. Fontos, hogy minden sorozatot, minden mérkőzést figyelembe vettünk, tehát ezek a totál számok. Játékosonként vettük a meccsek, gólok és gólpasszok számát, ebből pedig összpontszámot alkottunk. Egy gól egy pont, egy gólpassz egy pont.

Összességében mindegyik mutatóban kicsit jobb a Real Madrid triója, ám ha megnézzük a lejátszott mérkőzések közötti különbséget, akkor fordul a kocka. Ami a meccsenkénti pontátlagot illeti, a Real Madrid triója mellett 1,08-as átlag párosul, míg a Katalánok esetében 1,27. Ha csak a gólátlagot vennénk figyelembe, tehát a gólpasszokat leszámítanánk 0,69 áll szembe 0,8-al.

Ebből kifolyólag jelen pillanatban az MSN a hatékonyabb, ám a BBC-nek sem kell szégyenkeznie, hiszen káprázatos, az amit ez a két trió fel tud mutatni. 

Ami az összevetést illeti, időről-időre újra jelentkezünk majd a két trió összehasonlításával, hogy aztán a szezon legvégén elváljon, ki volt hatékonyabb.


Őszi Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése