2012. október 11., csütörtök

Arsenal: A téli átigazolás róluk szólhat, Wenger sztárjátékosokat hozhat, a rendelkezésére álló összegből

Az Ágyúsokra és Arsene Wenger vezetőedzőre nem az eszetlen költekezés volt a jellemző, hanem hogy fiatal tehetségeket szereznek potom pénzért és remek játékosokat nevelnek. Ez a szisztéma marad, viszont a hírek szerint a téli átigazolási időszakban több sztárjátékos is érkezhet az Arsenal együtteséhez, mely hosszú évek óta nem nyert semmit, de mindig ott van az élmezőnyben.  

Sokan azt hangoztatták, hogy Wenger játékos filozófiája remek és sokat nyernek rajta, kár, hogy nem tudják megtartani játékosaikat. Viszont a csapatnak szüksége lenne 1-2 világklasszis játékosra és tökéletessé válhatna az összkép. A The Londodn Evening Standard úgy tudja ez most megtörténik majd és az Ágyúsok rendesen megerősítik keretüket a téli átigazolási időszakban. Erre pedig a feltételek megvannak, hiszen állítják, a francia mester egy kész vagyonból gazdálkodhat januárban.

Itt most ne arra gondoljunk, hogy olajmilliárdok szakadtak a klubra és PSG, City nagyságú összegek forognak. A pénz a játékos eladásokból, a Nike és az Emirates főszponzorokkal meghosszabbított szerződésekből és a  tv közvetítési jogokból befolyó pénzek. Ehhez párosul a Premier League-s gazdálkodás. Ezen összegeket össze vonva az elemzők úgy számolnak, hogy az Arsenal bevétele több mint 200 millió font lehet. Ez óriási összeg, ebből lehet gazdálkodni, na de persze ezt a klubot ismerve nem fogják elszórni, ésszerűen fogják használni.

A lap arról is beszámolt, hogy ezáltal Wenger nem 20 millió fontból, hanem körülbelül 80 millióból gazdálkodhat majd és erősítheti meg a keretet úgy ahogyan szeretné. Konkrét nevek nem merültek fel, de a találgatások és pletykák minden bizonnyal nemsokára elkezdődnek.

Szerző: Őszi Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése