2012. április 26., csütörtök

Guardiola döntésére vár az egész futballvilág


Vajon hogy dönt Guardiola?
Eddig is téma volt a szezon során, hogy Josep Guardiola az FC Barcelona vezetőedzője távozik e a szezon végén. A mester négy éve ül a kispadon, és amit meg lehet nyerni azt már megnyerte a csapattal, van, amit nem is egyszer.
Eddig minden szezonban egy évre írta alá kontaktusát a klubbal, ezt mindig februárban tették meg a felek, ám ez idén elmaradt. Ekkortájt erősödött fel a sajtóban vajon mire készül a mester.

Felvetődtek kérdések vajon van e még motivációja, hiszen tökéleteset alkotott. Egyes szakértők úgy vélik, már nem tud új lendületet adni Xaviéknak.

Az utóbbi három tétmérkőzése a csapatnak nem sikerült, közeledik a szezon vége és a felek Sandro Rosell klubelnök és Guardiola leültek tárgyalni. Rosell ragaszkodik Guardiola személyéhez és szeretné, ha továbbra is ő irányítaná a klubbot. Egyes források szerint Pep elé tolt egy kitöltetlen szerződést, melyben a tréner határozhatja meg a szerződés időtartamát illetve olyan pénzösszeget ír a papírra amilyet szeretne, emellett biztosított marad tejhatalma a csapat felett.

Ám Pep már régebben is megrebesgette elképzelhető, hogy egy időre visszavonul az edzősködéstől.
Emellett számtalan kérője is akadna, sokan a Premier League egyes klubjait emlegetik.

A sajtó és az egész futballvilág roppant mód várja Pep mester döntését, melyet péntek délelőtt sajtótájékoztatón jelent majd be.

Ezzel egyidejűleg egyből elindult a találgatás, ha távozik Guardiola ki veszi át a helyét a Barcelona kispadján.

 A következő nevek merültek fel eddig:
  • ·         Marcelo Bielsa
  • ·         Andre Villas-Boas
  • ·         Ernesto Valverde
  • ·         Laurent Blanc
  • ·         Luis Enrique
Szerző: Őszi Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése