2015. augusztus 20., csütörtök

BL-selejtező: Megregulázták az AS Monacót - eredmények

A rájátszás legnagyobb rangadója a Valencia és az AS Monaco párharca, ám a spanyol csapat már az odavágón hathatós előnyt szerzett a hercegségiekkel szemben, noha a meccs képe ezt nem feltétlenül mutatta. A Rapid Wien otthon bukott el, esélyei a visszavágóra elég minimálisra süllyedtek. 

NEM BAJNOKI ÁG

Valencia - AS Monaco 3-1 (1-0)
G: Rodrigo (4.), Parejo (59.), Feghouli (86.)  ill. Pasalic (49.)

A hazai csapat igen lendületesen érkezett meg a mérkőzésbe, nyomást helyezett a franciák kapujára, akik az első negyed órában keresték önmagukat a pályán. Ennek eredménye képen már a 4. minutumban gólt kaptak, Feghouli passzát Rodrigo pofozta közelről a kapuba. Aztán szép lassan megérkezett a mérkőzésbe a hercegségi csapat, mely a 33. percben roppant közel állt az egyenlítéshez, ám Bernardo közeli találata a bal oldali kapufát forgácsolta meg. Nem a hazaiakon múlott, hogy a félidőben 1-0 állt az eredményjelzőn, a 39. percben rezgett a háló Ryan mögött, ám a játékvezető les révén annullálta a találatot.

A fordulást követően aztán a kezdés reciprokát láthattuk, egyenlített a Monaco, s feléledtek a francia remények Pasalic révén. Sokáig azonban nem volt döntetlen az állás, Piatti  játszotta meg Parejot, a lövés megpattant egy vendég játékoson, így pedig Subasic teljesen esélytelen volt a hárításra. A 70. percben aztán Ryan védése kellett ahhoz, hogy a Monaco ne tudjon egyenlíteni. Noha a 2-1-es eredmény nagyobb realitást tartalmazott volna, a Valencia 3-1-re megnyerte a meccset, Feghouli egy kipattanót küldött vissza, melyből gól lett. A franciáknak szinte tökéletes meccset kell játszaniuk a visszavágón, amennyiben főtáblára szeretnének jutni.

Rapid Wien - Shakhtar Donetsk 0-1 (0-1)
G: - ill. Marlos (44.)

Az Ajax Amszterdam után a Shakhtar Donetsk, úgy fest, hogy nagy falatnak bizonyul a Rapid Wien számára. Noha végig partiban volt az osztrák csapat, s az ukránok nem tudtak mezőnyfölényben játszani, gólt mégiscsak ők szereztek, ráadásul lélektanilag egy nagyon fontos pillanatban, a 44. percben a szünet előtt. Noha az Ajax ellenében sem adtak a visszavágó előtt sok esélyt a Rapidnak, a visszavágó és a párharc toronymagas esélyese immáron a Donetsk. 

A keddi játéknap eredményei
Manchester United - Club Brugge 3-1
Lazio - Bayer Leverkusen 1-0 
Sporting CP - CSZKA Moszkva 2-1 

A visszavágókat jövő kedden és szerdán rendezik.

Őszi Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése