2015. június 21., vasárnap

MLS: Kikapott a Toronto a Red Bulls és a Seattle is

Szépen befürödtek a hazai csapatok, avagy a Sounders, a Toronto és a Red Bulls is pont nélkül zárta ezt a hétvégét. A tavalyi gólkirály Wright-Phillips két büntetőt is hibázott, míg David Villa duplával vette ki a részét csapata sikeréből. 

Seattle Sounders – San Jose Earthquakes 0-2 (0-1)
G: - ill. Nyassi (28.), M. Garcia (73.)

Támadóduója Martins és Dempsey nélkül nem gurul a Seattle Sounders szekere. A Portland Timbers elleni kupabúcsút követően a bajnokságban is kikapott Schmidt csapata, mely úgy fest, hogy hullámvölgybe került. Ennek ellenére azonban még mindig vezeti a nyugati konferenciát. A felek kiegyenlített mérkőzést vívtak, ám a vendégek jobban sáfárkodtak lehetőségeikkel. A vezetést a gambiai Nyassi szerezte meg szűk fél óra elteltével, az argentin Garcia pedig a második játékrész 73. percében lezárta a három pont sorsát. Győzelme ellenére az Earthquakes még mindig nem áll rájátszást érő helyen. 

Toronto FC – New York City 0-2 (0-1)
G: - ill. David Villa (8.-büntető, 58.)

David Villa vezetésével nyert idegenben a New York City (NYC), mely az utóbbi hetek teljesítményének tükrében elmozdult a keleti konferencia légvégéről, s immáron rájátszást érő közelségbe került. A Toronto elleni siker volt zsinórban a harmadik, míg David Villa mostani duplájával immáron hat találatnál jár a szezonban. A spanyol klasszis előbb büntetőből volt eredményes, s adott alaphangot a meccsnek, míg a második félidőben közelről passzolt  a kapuba egy szépen végigjátszott támadás végén. Sokan lesajnálták az újoncot, a City azonban most feltámadni látszik, s Lampard, illetve Iraola ezen még nagyot lendíthet.

New York Red Bulls – Vancouver Whitecaps 1-2 (0-1)
G: Abang (82.) ill. Manneh (15.), Froese (77.)
Kiállítva: Kljestan (11.) ill. -

Tovább tart a New York Red Bulls és Wright-Phillips vesszőfutása, avagy Henry korábbi csapata zsinórban negyedik bajnokiját bukta el. A tavalyi gólkirály az idei szezonban csak szenved, nem megy a gólgyártás, még büntetőből sem. A Red Bulls már az 5. percben vezetést szerezhetett volna, ám Wright-Phillips tizenegyest rontott, avagy Ousted remek védést mutatott be. Vezetés helyett azonban hamar emberhátrányba került  a hazai csapat, Kljestan már a 11. minutumban kiszállt. Védője okosan húzta fel, a kakaskodásból pedig ő szállt ki rosszabbul. A Whitecaps gyorsan büntetett, Manneh négy perccel később a kapuba belsőzött egy kitűnő beívelést követően. Emberhátránya ellenére a Red Bulls nem játszott alárendelt szerepet, sőt több helyzetet alakított ki, mint vendége, ám a meccs elúszott Wright-Phillips büntetőzésén, Ousted a 65. minutumban a másodikat is megfogta. A 77. percben aztán Robles nyúlhatott maga mögé,  Froese megduplázta csapata előnyét, míg Abang szépítő találata már csak szépségtapasznak volt jó. A Vancouver pontszámban beérte a konferencia első Sounderst, míg a Red Bulls immáron kicsúszott a rájátszást érő helyekről.

A hét eddigi eredményei:
Colorado Rapids – FC Dallas 1-1 
Montreal Impact – Orlando City 2-0
Los Angeles Galaxy – Philadephia Union 5-1
Portland Timbers – Houston Dynamo 2-0


A folytatásban:

23:00 DC United – New England Revolution (Eurosport 2)
04:00 Real Salt Lake – Sporting Kansas City

A góllövőlista élmezőnye:
1. Kamara (Columbus Crew)  – 10 gól
2. Wondolowski (San Jose Earthquakes) – 8 gól
3. Dempsey, Martins (Seattle Sounders), Bruin (Houston Dynamo), Giovinco (Toronto FC) – 7 gól
6. Rivero (Vancouver Whitecaps), Branes (Houston Dynamo), Németh Krisztián (Sporting Kansas City), Barnes (Houston Dynamo), Kaká (Orlando City), Adi (Portland Timbers), Davies (New England Revolution), David Villa (New York City)  – 6 gól 

Végezetül pedig a bajnoki tabella:


Őszi Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése