2015. május 1., péntek

La Liga: Sevillában eldőlhet a bajnoki cím sorsa - előzetes

Hétvégén immáron a 35. fordulót rendezik az élvonalbeli spanyol labdarúgó-bajnokságban (La Liga), s könnyen lehet, hogy eldőlt a 2014/2015-ös bajnoki cím sorsa. Noha bajnokot biztosan nem hirdetnek, a hazai pályán ezidáig veretlen Sevilla nagy szolgálatot tehet az FC Barcelona számára azzal, ha pontokat csen el a Real Madrid csapatától. 

Mint mindig, ezúttal is pénteken kezdődik meg a spanyol fociőrület, mely nem ismer határokat, a hétközi 34. forduló ugyanis csütörtökön ért véget, tehát egy szemernyit sem pihen a mezőny, persze azért minden csapat számára megvan a kötelező pihenési idő. Az iram tehát nagyon feszített, ahogyan a kérdések is sokasodnak, ám egyre többre kapunk választ. Kik esnek ki? Kik indulhatnak a Bajnokok Ligájában, s kik az Európa Ligában?  Egy azonban biztos, a Real Sociedad már semmire sem pályázik, a csapat Moyes irányításával immáron biztos bennmaradó, ám ellenfelük a Levante még hátrafelé nézelődhet, bár hat pontos előnyük a kiesőzónával szemben valószínűleg már akkor sem fogy el, ha nem szereznek pontot.

Szombaton igazi meccsdömping vár a spanyol foci szerelmeseire, a játéknapot a Barcelona vendégjátéka nyitja, a bajnokaspiráns a liga utolsó és gyakorlatilag már búcsúzó Cordoba vendége lesz, az erőviszonyokról és az esélyekről valószínűleg nem kell, hogy szóljunk. Persze bármi megtörténhet! A mérkőzések egymást követik, az Atletico Madrid igen komoly meccsre készülhet a Bilbao ellenében. utóbbi még dédelget Európa Liga álmokat, ehhez azonban a győzelem kötelező, míg a címvédő gyakorlatilag már elkönyvelhette harmadik, automatikus Bajnokok Ligája indulást érő helyét. Előnyük hat pont a Valenciával szemben. 

A hétvége legjobban várt mérkőzése egyértelműen a Real Madrid vendégjátéka a Sevilla otthonában, gyakorlatilag akár a bajnokság is eldőlhet, amennyiben a Sevilla megőrzi idei veretlenségét hazai pályán. Ráadásul számukra is roppant fontos a mérkőzés, ugyanis az Európa Liga indulás és a Bajnokok Ligája indulás között lebeg a csapat, a Valenciával fut hatalmas versenyt. Egy futballszerető számára kötelező ez a meccs.

A Villareal a Deportivo otthonában lép majd pályára, , előbbi a kiesés ellen küzd, míg utóbbi elég stabilan áll a hatodik helyen, jelen állás szerint se előre, se pedig hátrafelé nem tud mozdulni. A Depor jelenleg kieső, két pontnyira van az Almeriától, mely már bennmaradónak számít jelenleg.

Középcsapatok csatáját hozza az Espanyol és a Vallecano találkozása, illetve a Malaga és az Elche mérkőzése, míg a Valencia a kiesés elől menekülő Eibart fogadja. A Granada utolsó szalmaszálába kapaszkodhat, amennyiben a Getafe othonából pontok nélkül távoznak, gyakorlatilag készülhetnek is a másodosztályra. 

A 34. fordulót a Celta Vigó vendégjátéka zárja majd hétfő este Almeriában.

Péntek:
máj. 1. 20:45 Real Sociedad - Levante

Szombat:
máj. 2. 16:00 Córdoba - Barcelona (Sport 2)
máj. 2. 18:00 Atlético Madrid - Athletic Bilbao (Sport 2)
máj. 2. 20:00 Sevilla - Real Madrid (Sport 2)
máj. 2. 22:00 Deportivo La Coruna - Villarreal (Sport 2)

Vasárnap:
máj. 3. 12:00 Espanyol - Rayo Vallecano
máj. 3. 17:00 Getafe - Granada
máj. 3. 19:00 Valencia - Eibar  (Sport 1)
máj. 3. 21:00 Málaga - Elche

Hétfő:
máj. 4. 20:45 Almería - Celta Vigo

Őszi Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése