2014. október 14., kedd

Argentina hetet vágott, Messi duplázott

Könnyed ujjgyakorlat, gálamérkőzés, így lehet jellemezni az argentin válogatott mai fellépését Hong Kong legjobbjaival szemben. A csereként beálló Messi duplázott, ahogyan Gaitan és Higuain is tette igaz ők kezdőként. Meglepetés győzelmet aratott Kína. 

Hong Kong - Argentína 0-7 (0-3)
G: - ill. Banega (18.), Higuain (41., 53.), Gaitan (43., 72.), Messi (65., 84.)

Igen szerény kezdőcsapatot küldött a pályára Hong Kong ellenében Tata Martino, aki kezdőcsapatának jó részét padra ültette és olyanoknak szavazott bizalmat, akik eddig kevesebbet játszhattak. A kispadon foglalt helyet Agüero, Demichelis, Di Maria, Mascherano, Messi, Rojo és Zabaleta is, ennek ellenére a házigazda nem jelentett gondot, ez az argentin csapat így is bomba erősnek bizonyult. A gólok sorát Banega a Sevilla középpályása kezdte, majd az első játékrész hajrájára kanyarodva előbb Higuain, majd Gaitan is eredményes tudott lenni. A második játékrészben aztán egyre több nagy név szivárgott a pályára, miközben Higuain  megszerezte második találatát. Az FC Barcelona klasszisa Messi az 59. percben váltotta Pastorét, majd hat minutummal később Banega előkészítése után a kapuba talált. Ezt követően egy gólpasszt is kiosztott Gaitan részére, majd a 84. percben beállította a 7-0-ás végeredményt.

Kína - Paraguay 1-2 (2-0)
G: Zheng Zhi (9.), Wu Lei (18.) ill. Ortigoza (82.)

Meglepő győzelmet aratott a kínai labdarúgó válogatott, mely egy góllal felülmúlta a paraguayi nemzeti csapatot. Bár a mérkőzést végig a vendégek irányították, az első húsz percben minden bejött a hazaiaknak, akik egész meccsen mindössze kétszer találtak kaput, mindkettő gól is lett. A második felvonásban még kísérletet sem tudtak felmutatni, ellenben Paraguay lőtt, tüzelt, ám csak a szépítésre futotta a 82. percben Ortigoza révén. Ezzel kettős vereséggel zárták a vendégek az ázsiai túrát, pár nappal korábban Dél-Korea is jobbnak bizonyult. 

Arrow

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése