2013. december 22., vasárnap

Micsoda sorozat! - Újra nyert és bajnokesélyes az Everton

A Premier League 15. fordulójának vasárnap esti meccsén a walesi Swansea fogadta a remek sorozatot produkáló Evertont. A mérkőzést követően bátran kijelenthetjük, a liverpooli kékekkel számolni kell a bajnoki címért folyó harc során. 

Álmos és egyben lagymatag, de küzdelmes első félidőt hozott a két együttes összecsapása. A második játékrészben aztán a gólok is megérkeztek, előbb Coleman vette be a hazaiak kapuját és szerzett vezetést a 66 percben egy remek lövés után, ám örülni sokáig nem kellett, ugyanis négy perccel később meglehetősen peches módon Oviedo juttatta a saját kapujába a labdát. Többet próbálkoztak és pontosabbak voltak a liverpooli kékek, ennek pedig meg is lett az eredménye. A 84. percben Barkley zörgette meg a Tremmel mögött elterülő hálót, melynek következtében mindhárom pontot elcsente az Everton, mely bajnokaspiránsnak mondható.

A liverpooli kék egylet ezzel zsinórban tizedik meccsén maradt veretlen és jelenleg negyedik Bajnokok Ligája indulást érő helyen áll két ponttal az éllovas Liverpool mögött.

Swansea City - Everton 1-2 (0-0)
G: Oviedo (70.-öngól) ill. Coleman (66.), Barkley (84.)

Őszi Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése