2013. június 16., vasárnap

Balotelli döntött a végjátékban Olaszország javára, pirlo hatalmas gólt lőtt

A szombat esti nyitómérkőzést követően vasárnap  21:00-kor folytatódott a Konföderációs kupa a második mérkőzéssel, melyen Mexikó és Olaszország legjobbjai csaptak össze. A meccsen Pirlo 100. alkalommal ölthette magára az olasz válogatott mezét, melyet egy fantasztikus góllal ünnepelt meg, a három pont sorsáról azonban Balotelli döntött.  

Ez első komolyabb helyzetre a  7. percig kellett várni, ekkor egy Montolivo álltal középre passzolt labdát Balotelli lőtt kapura, lövését azonban hárítani tudta Corona. A kezdeti percek óvatos és puhatolózó játékát enyhe olasz mezőnyfölény vette át, Mexikó számára úgy tűnt, többnyire a kontrák jelenthetik majd a lehetőséget. A 11. perc végén csattant is a felsőléc, a játékszert Guardado suhintotta meg, kis híján előnyt szerezve csapatának.

A 20. percben a századik válogatott meccsét játszó Pirlot buktatták a büntetőterületen belül, a játékvezetői síp azonban néma maradt, az eseten lehetne hosszasan vitatkozni. Az első játékrész feléhez érve az eredményjelzőn 0-0 állt, az iram és a színvonal pedig nem verdeste az eget. A 27. percben meglehetősen jó szögből és helyről végezhettek el szabadrúgást Pirlo, aki elképesztően nagy gólt tekert a bal felső sarokba, ezzel megszerezve a vezetést az olaszoknak (0-1).

Nem sokáig örülhetett Prandelli mester a vezetésnek, ugyanis védője Barzagli vétett óriási hibát, mely egyértelmű büntetőt vonzott magával. A labda mögé a United csatára Hernandez állt oda és magabiztosan értékesítette a megítélt tizenegyest (1-1).

A 40. percben egy Balotelli lövést könyvelhettünk el távoltól, a labda azonban nem jelentett gondot Corona  számára. Az utolsó perceket igen csak megnyomták Prandelli tanítványai, az állás azonban nem változott, így 1-1-es döntetlennel vonulhattak a felek az öltözőbe. A végjátékban Corona a mexikói kapus és Balotelli vívott külön párharcot, melyből az első játékrészben a kapuvédő jött ki jobban.

Az 50. percben Mexikó vezethetett kontratámadást létszámfölényben, azonban Guardado elösztönző a lehetőséget, vagy mondhatjuk úgy is, hogy az olasz védelem tengelye a helyzet magaslatán állt. Az 52. percben újabb olasz pontrúgás következhetett remek helyről, ezúttal is, Pirlo ált a labda mögé, lövése ezúttal viszont levágódott, megpattant, ám így lett óriási ziccer Montolivo előtt, aki hat méterről spiccel tudott a labdába pöckölni, Corona azonban fogta a nem túl acélos "lövést".

Az 58. percben ismét Pirlo állhatott a labda mögött, lövése pedig 20-30 centivel kerülte el a jobb felső sarkot. Ezt követően egy perc leforgása alatt mindkét csapat büntetőt reklamált saját javára, a játékvezető azonban mindkét esetben továbbot mutatott. A hisztérikusan reagáló Balotelli elrúgta saját csukáját, ezzel pedig kiváltotta a közönségtől kapott füttykoncertre szóló jegyét.

A játék azonban lüktetővé vált, mindét együttesen látszott, hogy szeretnék eldönteni a meccset a saját javukra. A mezőny olykor kissé szétszakadt, a védelmek, nehezebben értek hátra, ez pedig magában hordozta a gólok lehetőségét. A 70. percben kis híján Flores szerezte meg a vezetést Mexikónak, fejese azonban némileg kaput tévesztett.  A 78. percben Balotelli volt elválaszthatatlan a labdától, igazi birkózós találat született. A balhés támadó góljával nagy lépést tettek az olaszok a három pont megszerzése felé (1-2).

A gólt követően teljesen egyértelművé vált a képlet, az olaszok azt csinálták, amihez a legjobban értenek, beálltak védekezni és kontrákra rendezkedtek be, tudván, hogy Mexikó kénytelen lesz kinyílni. Ha pedig sikerült labdát szerezni, akkor elképesztően ölték és lassították az olaszok a támadásokat, mondhatni elpasszolgattak lazán, mintha csak edzésen lennének. Jöhetett a két időhúzó csere, a percek pedig csak úgy teltek, míg nem a játékvezető hármat fújt a sípjába.

Olaszország ezzel begyűjtötte a három pontot, a győzelem pedig megérdemeltnek mondható.

'A' csoport 1. forduló
Rio de Janeiro, Maracana
Játékvezető: Enrique Osses (chilei)
Mexikó - Olaszország 1-2 (1-1)
Mexikó: Corona - Salcido, Moreno, Maza, Flores - Aquino (Mier 53.), Torrado, Zavala - Guardado, Dos Santos - Hernandez
Olaszország: Buffon - Abata, Barzagli, Chiellini, De Sciglio - Montolivo, Pirlo, De Rossi - Giaccherini (Aquilani 89.), Marchisio (Cerci 68.) - Balotelli (Gilardino 85.)
Gólszerző: Hernandez (34.-büntető) ill. Pirlo (27.), Balotelli (78.)
Sárgalap: Moreno (47.), Dos Santos (58.) ill. Barzagli (36.), Balotelli (79.), De Rossi (81.)
Kiállítva: - ill. -

Az 'A' csoport állása:
1. Brazília 1 1 0 0 3-0 3 pont
2. Olaszország 1 1 0 0 2-1 3 pont
3. Mexikó 1 0 0 0 1-2 0 pont
4. Japán 1 0 0 1 0-3 0 pont

Őszi Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése