2012. augusztus 26., vasárnap

Song: "Szeretem az Arsenalt, és soha nem akartam elhagyni..."


Alexandre Songnak nagyon fáj, hogy sok kritika éri őt a klubváltása miatt. Főleg az zavarja, hogy az Arsenal szurkolói haragszanak rá. Ezért úgy döntött beszél a dologról és elmondja miért hagyta ott a klubot. Hozzátette, hosszabbítani szeretett volna, ám a klub mindig halasztott és megtévesztette őt, így fájó szívvel de távozott. Olvassátok el az afrikai játékos őszinte nyilatkozatát. Aki esetleg lemaradt volna, Song az “Ágyúsok” mezét a Barca mezére cserélte pár nappal ezelőtt. 

“Szeretem az Arsenalt, és soha nem akartam elhagyni” – így kezdte mondandóját a kameruni középpályás.

“Kész voltam elkötelezni magam a klubhoz. Akartam tárgyalni egy új szerződésről, de minden egyes alkalommal, amikor leültünk, a klub halasztott. Meg lettem tévesztve. Új, ötéves kontraktust szerettem volna az Arsenalnál. Végül megkaptam a Barcelonától.”

“Olvastam ezeket a dolgokat az újságokban, és eléggé meglepődtem, illetve csalódott voltam. A vádak bántóak és gyalázatosak. A legnagyobb tisztelettel viseltetek Arséne Wenger (az Arsenal menedzsere – a szerk.) iránt. Kedvelem őt, és olyan számomra, mint egy apa. Fantasztikus edző. Ő tett azzá a játékossá, aki vagyok. Soha nem volt semmi gond köztünk, szóval ha valaki ezt állítja a klubon belül, az felháborító.”

“Mindig szeretni fogom az Arsenalt, ugyanakkor a Barcelona a világ legjobb csapata. Talán nem kezdek mindegyik mérkőzésen, de állok elébe a kihívásnak. Maradhattam volna, ám amikor a Barcelona vonata érkezett, nem maradhattam le róla, hiszen ez egy életben egyszer adódó lehetőség.” – fejezte be nyilatkozatát Song

Szerző: Őszi Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése