2015. augusztus 9., vasárnap

MLS: Rangadót nyerő Sporting és Németh gól

Németh Krisztián újra betalált, ezúttal a Toronto szurkolóit sokkolta, ráadásul fejjel és igen szerencsés módon. Giovinco ezúttal nem tudott segíteni csapatán. Az Orlando újra botlott, míg a DC United egyetlen kapura lövési kísérlettel tudott meccset nyerni. 

Toronto FC – Sporting Kansas City 1-3 (1-2)
G: Bradley (22.) ill. Feilhaber (22.-büntető), Németh (29.), Peterson (87.)
Rangadót nyert a Sporting Kansas City, Németh Krisztián pedig újabb gólt szerzett. A 22. percben született a találkozó első gólja, Feilhaber büntetőből szerzett  vezetést, ám sokáig nem tartott az előny, a középkezdés után, még ugyan abban a percben Bradley révén egyenlített a Toronto. Az eslő fél óra végére fordulva aztán Németh villant, Krisztián fejjel szerzett egy igen érdekes és szerencsés találatot. Erre pedig már nem volt válasza a hazaiaknak, pedig, a 80. percben Altidore teljesen tisztán fejelhetett ziccerben, ám csúnyán mellé bólintott. A végjátékban beszorult a Sporting, Melia nagy védése is kellett az eredmény megőrzéséhez, illetve az, hogy Bradley hibázzon. A fellazuló védelem aztán tálcán kínálta a lehetőséget, Peterson állította be az 1-3-as végeredményt. A Sporting egyre közelebb van az erőnyerő pozícióhoz, míg a Toronto is ezért küzd, igaz ez most nem jó lépés volt a részükről. Németh Krisztián 8 bajnoki találatnál tart, ezzel pedig holtversenyben továbbra is házi gólkirály.

Orlando City – Philadelphia Union 0-0
Gól nélküli döntetlen született az újonc és a Philodelphia összecsapásán, ez pedig az összes riválisnak jó hír, ugyanis egyre távolabb kerül mindkét csapat a rájátszástól. A Philodelphia számára olyannyira távoli a hatodik hely, hogy szinte le is mondhatnak róla. Huszáros hajrá kellene a részükről. Az Orlando ott van a tűz közelében, ám nagyon kellenének a következő mérkőzéseken a győzelmek. 

Montreal Impact – D.C. United 0-1
G: - ill. Rolfe (13.)
Újabb komoly lépést tett a washingtoni csapat a keleti konferencia megnyerése felé. A tabella azonban csalóka lehet, ugyanis az üldözők közül a Red Bulls néggyel, míg a Toronto hárommal kevesebb meccset játszott. A DC úgy nyerte meg a Montreal elleni mérkőzést, hogy egyetlen kapura lövési kísérlete volt, mely kaput talált, míg a Montreal 8 százalékban birtokolta a labdát, s 25 ízben próbálta meg bevenni Hamid kapuját. Az Impact számára semmi nem jött össze, a DC pedig hősies védekezést mutatott be.

A hét eddigi eredményei:
Montreal Impact – New York Red Bulls 1-1
Toronto FC – Orlando City 4-1
Portland Timbers - Chicago Fire 1-0
Houston Dynamo – San Jose Earthquakes 2-1
Colorado Rapids – Columbus Crew 1-2
Vancouver Whitecaps – Real Salt Lake 4-0

A folytatásban:
aug. 9., 22:00 Los Angeles Galaxy – Seattle Sounders (Eurosport)
aug. 10., 01:00 New York Red Bulls – New York City (Eurosport)

A góllövőlista élmezőnye:
1. Kamara (Columbus Crew) – 17 gól
2. Giovinco (Toronto FC) – 16 gól
3. David Villa (New York City) – 13 gól
4. Larin (Orlando City) – 11 gól
5. Keane (Los Angeles Galaxy), Adi (Portland Timbers) – 10 gól
6. Wondolowski (San Jose Earthquakes), Kaká (Orlando City), Bruin (Houston Dynamo), Larin (Orlando City), Wright-Phillips (New York Red Bulls), Davies (New England Revolution), Rivero (Vancouver Whitecaps), Rolfe (DC United)  – 9 gól

Végezetül pedig a bajnoki tabella:


Őszi Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése