2015. május 24., vasárnap

Kupagyőztest avattak Görögországban

Tovább növelte kupagyőzelmeinek számát a görög egyeduralkodó az Olympiakos, mely a fináléban ezúttal a Xanthit múlta felül. Megyeri Balázs csak a lelátón kapott helyet, ám mint tudjuk, a magyar hálóőr távozik a csapattól öt esztendő után, s másutt próbál szerencsét. 

Olympiakos - Xanthi 3-1 (1-0)
G: Jara (45.), Dominguez (63.), Fortounis (80.) ill. Kapetanos (87.)
Kiállítva: Botia (90+1.) ill. -

A mérkőzés egyértelmű esélyese a regnáló bajnok volt, ezt pedig a játék képe is hamar megmutatta, ám a gólgyártás igen nehézkesen indult be. Az első találatra egészen a 45. percig kellett várni, ekkor Jara vette be a kaput, s szomorította el a bizakodó Xanthi híveket. A gól mondani sem kell, hogy lélektani szempontból milyen jó, vagy ha a túloldalról nézi az ember, demoralizáló pillanatban jött. A második felvonásban aztán nem jött össze a szépítés, újfent Kiriakidis mögött rezgett a háló, a 63. percben Dominguez is feliratkozott a góllövők közé. Tíz perccel a vége előtt aztán Fortounis révén már 3-0 állt az eredményjelzőn. A végeredményt Kapetanos állította be, szépített a Xanthi, ám ez tényleg csak szépségtapasz volt. A meccset Botia kiállítása révén tíz emberrel fejezte be az Olympiakos, ám ez senkit nem érdekelt, a hármas sípszó pillanatában kezdődhetett a hajnalig tartó örömünnep.

A Görög Kupa legsikeresebb csapatai:
1. Olympiakos - 27 arany
2. Panatinaikos - 18
3. AEK Athen - 14
4. PAOK - 4

Őszi Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése