2014. szeptember 30., kedd

Serie A: Dobogón az Udinese, gálázott a Lazio - eredmények, tabella

Lazio győzelemmel és Djordjevic triplával zárult az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 5. fordulójának zárómérkőzése. A játéknap korábbi mérkőzésén a Di Natale vezette Udinese zsebelte be a három pontot, remek formájának köszönhetően pedig a dobogó harmadik fokán áll.

Udinese - Parma 4-2 (2-2)
G: Di Natale (28., 45.), Heurtaux (58.), Thereau (84.) ill. Mauri (22.), Cassano (45+4.-büntető)
Kiállítva: - ill. Acquah (77.)

Ismételten védekezésén csúszott el a Parma, mely ezáltal továbbra is a kiesőzónában foglal helyet. Hiába az öt mérkőzésen szerzett 10 gól, a csapat 14 kapott, mely majdnem meccsenkénti hármas gólátlag. Udinében pedig jó az öreg a háznál, Di Natale ismételten bizonyította, még mindig számolni kell vele. A veterán olasz támadó felelt Mauri találatára, majd az első játékrész utolsó percében a vezetést is megszerezte, ám sikerült még a hazaiaknak összehozni egy tizenegyest, így Cassano a ráadásban egalizált. A második játékrészben aztán kegyetlenül kihasználta helyzeteit a hazai csapat, előbb Heurtaux, majd Thereau talált a kapuba. Bár a mérkőzést nem az Udinese irányította, a három pontot még is Stramaccioni tanítványai zsebelték be, akik ezzel a Juve és a Roma mögött három ponttal lemaradva a harmadik helyet foglalják el.

Palermo - Lazio 0-4 (0-1)
G: - ill. Djordjevic (45., 75., 83.), Parolo (90+3.)

Kiegyenlített mérkőzést hozott a forduló zárómérkőzése, a két csapat közötti különbséget ezen az estén Djordjevinek hívták. A fővárosiak szerb gólfelelőse az első játékrész utolsó percében, lélektanilag tökéletes pillanatban szerezte meg a vezetést, majd a második félidő hajrájára fordulva megduplázta a Lazio előnyét. A 83. percben szerzett gólja már csak a ráadás volt, ezzel mesterhármast jegyzett és feljött a góllövőlista élmezőnyébe. Az i-re a pontot azonban nem ő, hanem csapattársa Parolo tette fel a hosszabbítás harmadik percében, beállítva a végeredményt. Pioli tanítványai ezzel megindultak felfelé a tabellán, míg a Palermo visszacsúszott az utolsó előtti helyre.

Az 5. forduló további eredményei:
AS Roma - Hellas Verona 2:0
Atalanta - Juventus 0:3
Sassuolo - Napoli 0:1
Cesena - AC Milan 1:1
Chievo - Empoli 1:1
Inter - Cagliari 1:4
Torino - Fiorentina 1:1
Genoa - Sampdoria 0:1

Íme a Serie A állása:
1. Juventus 15 pont (10:0), 2. AS Roma 15p. (9:1), 3. Udinese 12p., 4. Sampdoria 11p., 5. Inter 8p. (11:5), 6. AC Milan 8p. (11:9), 7. Verona 8p. (5-5), 8. Napoli 7p.,... 18. Parma 3p. (10:14), 19. Palermo 3p. (6:11), 20. Sassuolo 3p. (1:9)

Íme a góllövőlista élmezőnye:
1. Tevez (Juventus), Osvaldo (Inter), Di Natale (Udinese), Cassano (Parma) 4-4 gól
3. Callejon (Napoli), Ekdal (Cagliari), Honda (AC Milan), Icardi (Inter), Menez (AS Milan), Vazguez (Palermo), Djordjevic (Lazio) 3-3 gól

Arrow

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése