2014. szeptember 2., kedd

Hivatalos: Welbeck Londonban folytatja pályafutását

Hétfőn este éjfélkor megszólalt a gong, mely a 2014-es nyári átigazolási piac zárását jelentette. Ebben a pillanatban még nem jelentették be sem Falcao, sem pedig Welbeck klubváltását, ám tudjuk, hogy ilyenkor még hosszú időn keresztül kerülnek elő transzferek és részletek, melyek időben megköttettek, csak a nyilvánosság elé még nem érkeztek meg. Így volt ez most is, a pletykák mindkét labdarúgó esetében igaznak bizonyultak. 

Az Emiratesben folytatja pályafutását a Manchester Unitedet elhagy Danny Welbeck, aki végül a hírek szerint nem kölcsönbe, hanem teljes átruházással érkezett az Ágyúsokhoz, akik éjjel két óra környékén jelentették be a transzfert. Részleteket nem árultak el, ám úgy hírlik, hogy egy 4-5 esztendőre szóló kontraktust írtak alá a felek, míg az átigazolási összeg 16 millió fontra rúg.

Emellett Falcao is hivatalos, a kolumbiai egy évre érkezik kölcsönbe az Old Traffordra, majd a szezon végeztével a United élhet opciós jogával és megveheti a kolumbiai támadót, aki a hírek szerint a legjobban fizetett angol játékos lett ezzel, megelőzve a csapatkapitányt Wayne Roonyt.

Szigetországi hír, hogy a Hull Cityben folytatja pályafutását Hatem Ben Arfa, aki a Szarkáktól érkezik kölcsönbe, mindössze fél szezonra.

Az AS Monaco is bejelentett még egy transzfert a utolsó pillanatban, Falcao helyére az Evian 16 esztendős tehetsége érkezett Ilyes Chaibi személyében. A felek 3 éves szerződést firkantottak alá.

Az Atletico Madrid pedig végül túladott védőjén Toby Alderweireld személyében, aki a napot parádésan záró Southamton játékosa lett.

Arrow

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése