2014. június 23., hétfő

Bajnokok Ligája: Bemutatjuk a Loki ellenfelét

Éppen, hogy véget ért az előző szezon, már minden kezdődik újra előröl, ugyanis délben megtartották a Bajnokok Ligája 2014/2015-ös szezonjának első sorsolását, ezáltal pedig ellenfelet kapott a magyar bajnok Debrecen. A Loki nyerhető párharcra készülhet az északír bajnok Cliftonville személyében. Íme a további párosítások.  

Az FC Cliftonville egy fővárosi csapat, Belfast együttese, mely igen mélyre nyúló múlttal rendelkezik, ugyanis 134 évvel ezelőtt 1879-ben alapították. Nem egy rekordbajnok együttesről van szó, ugyanis mindössze öt bajnoki címet tudhat magáénak a klub, ebből azonban kettőt az utóbbi két kiírásban gyűjtött be. A mögöttünk álló szezonban az alapszakaszt tekintve csupán második lett a csapat a Linfield mögött, ám a rájátszásban hibátlannak bizonyultak, ezzel pedig az élre törtek. A csapat erejét, eredményességét két támadója jellemezte, Joe Gormley, Liam Boyce együtt 48 gólt szerzett. Igen ám, de Boyce ellen már biztosan nem kell készülnie a Lokinak, ugyanis a 21 gólos csatár a skót Ross Countynál folytatja pályafutását.

Ami a Cliftonville nemzetközi kupaszereplését illeti, a csapatnak eddig sok babér nem termett, rendszerint nagy pofonokba szaladtak bele. Ezen a lapon említhetjük 2008-ban a FC Köbenhavn elleni 11-0-ás összesítést, vagy a Celtic elleni 0-5-ös zakót. Eddig csupán egy párharcot tudtak megnyerni, a horvát Cibalia ellenében 1-0-ás összesítéssel. Nem egy világverő csapatról van tehát szó, a Loki számára kijelenthető, hogy a továbbjutás kötelező. 

Kondás Elemér a Loki hivatalos honlapjának így nyilatkozott - "A svéd bajnok Malmőt szerettük volna elkerülni, ez teljesült. A Cliftonville-ről annyit tudunk, hogy legutóbb hatpontos előnnyel végzett az élen a nagy rivális, Észak-Írországban szinte egyeduralkodónak számító Linfield előtt. Egyik legveszélyesebb játékosuk, a 24 éves Joe Gromley, aki 27 találattal lett gólkirály a bajnokságban, és bekerült az északír válogatottba is. Az elmúlt négy évben mindig indultak valamelyik nemzetközi kupában, két éve például a svéd Kalmart hazai pályán legyőzték 1-0-ra az El-selejtezőben, ami jelzi, hogy mindenkinek nagyon komolyan kell venni a két találkozót. A következő napok feladata lesz, hogy a lehető legtöbb információt gyűjtsük be ellenfelünkről."

Az elkövetkezendő napok az ellenfél felderítésével telnek majd.

Őszi Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése