2012. december 10., hétfő

Kézilabda EB: Nekivágtunk Szerbiának, Novi Sad itthon vagyunk

Kis szurkolói csoportunk, mely többnyire ott van a magyar válogatottak hazai  mérkőzésein, ezúttal külföldre is elkísérte a nemzeti csapatot. Legyen a sportág labdarúgás, jégkorong vagy kézilabda, ott a helyünk, sportszeretők vagyunk és magyarok. Elkísértük már Ljubjanába jégkorong válogatottunkat, most pedig a női kézilabda válogatottal tartottunk Szerbiába a 2012-es Európa Bajnokságra. 

Már a jegyek megrendelése macerás volt, hiszen csak az EHF-en keresztül lehet jegyhez jutni a mérkőzéseket megelőzően, és bizony  kellett várni a belépőkre nem keveset. Az árak tűrhetőnek mondhatóak, viszont a postadíj elképesztően magas volt és csupán négy jegyet rendelhetett egy személy. Kiemelendő, ha egy darab ötödik jegyet rendelünk, akkor arra külön rákerül a postaköltség. A lényeg, hogy a megrendelt jegyek négy nappal a torna kezdete előtt megjöttek, így minden adott volt a kirándulásra.


Sajnos dolgozó emberek lévén, illetve tanulóként nem engedhettük meg magunknak, hogy több napot eltöltsünk Szerbiában, a szabadságokat a jégkorong olimpiai selejtezőn már mindenki ellőtte,  ezért a nyitónapon a Magyarország-Horvátország mérkőzést választottuk. Az út csupán 285 kilométer, de rendkívül hosszú, csak 4-5 óra alatt sikerült megtenni a különböző nehézségek végett. Az időjárás kifelé még kedvezett, csak egy kis eső nehezítette utunkat, majd pedig a határhoz érve felgyorsultak az események, viszont a haladásunk lelassult. Némileg tapasztalható volt, hogy nem igazán szeretnek minket Szerbiában, nem tudtunk kommunikálni, papírjainkkal hosszasan elvonultak az irodába, majd félre állították az autót. Sejtettük, hogy gond nincsen, viszont nem tudtuk miért kell várnunk, míg nem láttuk, hogy kisbuszokat autókat ugyan úgy mögénk állítanak. Magyar szurkolók voltak és az egyik szervező intézett rendőri felvezetést, azt a mai napig nem tudjuk, hogy attól féltek, hogy mi balhézunk, vagy minket akartak megóvni, elképzelhető hogy mindkettő. A hangulat egyre jobb lett két helyen is megálltunk, szólt a parkolóban és a benzinkúton a Ria-ria Hungária! Folyt a sör és a szerb pálinka, míg nem beértünk Novi Sad-ba, egészen a parkolóig kísértek a rendőrök, majd pedig a sofőrök a kocsikat egy három kilométerrel odébb fekvő parkolóba vitték, ugyanis az arénának nem volt saját parkolója. Igen, egy hiányosság, de mondhatni jól megoldották, a kocsik így fedett parkolóba kerültek és biztonságba, a sofőröket pedig rabszállítóval hozták vissza az arénához. A rendőri felvezetés és minden benyomás egész jó volt, míg a "beléptető rendszerig" el nem jutottunk. 

Igyekezni kellett, hiszen idő volt, kezdődött a Spanyolország-Németország mérkőzés, a jegyek a csoport minkét mérkőzésére szóltak. Viszont itt álljunk meg, a beléptetés egy külön tortúra. Az aréna mind kívülről  mind belülről, látszott, hogy régi építésű létesítmény, de az előírásoknak úgy tűnik megfelelt. Befelé menet egyből az az érzés fogta el az embert, ahogy néztek rá, hogy itt bizony nem szeretnek és szívózni fognak. A megérzés tökéletes volt...

Az ajtóban egyből eltépik a jegyet, ami annyit tesz, hogy már nincs hátra út, ha kimész már nem engednek vissza. Ezt követően pár lépéssel beljebb át kellett lépni egy fémkapun, ami természetesen mindenkinél besípolt. jobbra és balra tekintve régi kopott asztalokat láttam, beléptető rendszer is csupán régi módú kód leolvasó volt, valahogy olyan érzésem volt, ez nem nyugati színvonal, össze nem lehet hasonlítani egy Pap László Sportarénával, vagy egy Veszprém arénával. Ezt követően jött a lehúzás, melyre nem gondoltunk, csak szerb anyanyelven kommunikáló fiatalemberek motoztak meg mindenkit és zászlókat illetve minden fém tárgyat elkoboztak, mondván zászlón felirat nem szerepelhet, bedobni pedig nem kéne semmit a pályára. Az én zászlóm megúszta, mivel a hátamra volt feltűzve, de barátom csuklójáról leszedték. Nem lenne ez probléma, de a bánásmód és az, hogy egy dobozba bele kellett dobni ismétlem önmagam nem európai színvonalat képviselt. Az elvett értékeket ellehetett volna zacskózni és ruhatár jellegűen tárolni, adtak volna egy számot és a végén kiváltod. Nem, amit elvettek annak leshette az ember a nyomát. Személy szerint akkor akadtam ki, mikor harmadszor vették ki a kezemből a pénztárcámat és mutatták tegyem le az asztalra, én pedig mondtam nem. A lényeg az volt, mindenkinek az aprópénzét elvették és egy dobozba kellett bobin csakúgy mint a zászlót és egyéb mást. Ekkor az ember visszafordulna és elköltené odakint a pénzét, de nincs visszaút a jegyet eltépték. Így történt, hogy körülbelül 10 eurót, pár száz forintot és egy kevés dinárt eldobattak a semmibe. Minden egyes szurkolót így lehúztak, majd pedig tudatták, meccs után vissza lehet venni a zászlókat ki lehet guberálni a pénzeket. Itt megjegyezném, meccs után magyar a magyar zászlaját elvitte, nem a sajátját kereste csak vitte, viszont a szervezők a dobozokból az eurót kiszedegették, kiguberálták. Akár hogy is nézem 2000 magyar szurkoló, mindenkit lehúztak, nem kis pénz ütötte a markukat. Ez volt az egész túra legnegatívabb megmozdulása, de nem tudtunk mit tenni. 

Itt halkan megjegyezném, hogy ez az EHF illetve a Magyar Kézilabda Szövetség hibája is, mivel sehol nem hívták fel a figyelmet erre a dologra, holott előre lehetett tudni. A másik megjegyzendő, hogy aki akar úgy is bevisz bármit, ilyen alapon telefont, pénztárcát mindent elvehettek volna, azt is be lehet dobni...

Odabent a büfé árai úgy voltak megoldva, hogy természetesen aprót ne kelljen visszaadni, szeszes italt pedig nem árusítottak, pedig úgy gondolom a sport, a szurkolás velejárója, az IHF hála égnek engedélyezi a jégkorong meccseken. Az aréna belül igen nagy volt, nagy tér és lelátó fogadott minket, 11000 néző befogadására alkalmas a létesítmény. A hangulat a spanyol-német meccsen elenyésző volt, a lelátón csupán magyarok ültek és már ekkor elkezdődött a magyar csapat éltetése, illetve Újvidék lévén az "Itthon vagyunk, győzni fogunk" rigmusok is elmaradhatatlanok voltak. A találkozó mindvégig szoros volt, és spanyol sikert hozott, mely azért megérdemelt volt, az Ibériai együttes többet tett a győzelemért. Az időkérésekben kellemes kinézetű táncos lányok szórakoztatták a közönséget, meccs közben pedig egyszer nagyon rázendített  publikum, mikor az aréna egyik sarkában megjelentek a magyar lányok melegíteni, körbenézni.

Mire elkezdődött a magyar-horvát meccs, mintegy 2000 magyar szurkoló gyűlt össze a lelátón  némileg elszóródva, illetve volt egy nagyobb mag alul, egy pedig a felső karéjon. Horvát szurkolók nem érkeztek, ez számomra meglepetés volt, én már elképzeltem magamban egy hangpárbajt, de ez elmaradt, csupán mi biztattuk Tomoriékat. A lányok nem kezdték jól a találkozót, végig az eredmény után futottunk, a félidőben a hátrány csekély volt, de sajnos megvolt. Kiemelendő, hogy Böhn kapitány a kevés cserés norvég játékot alkalmazta, így legjobbjaink a félidő végére nagyon fáradtak voltak. nem húztunk meg egy kapus cserét, melyet megkellet volna, a horvátok első tizenkét támadása góllal zárult. Rossz teljesítményt nyújtó játékosok a pályán maradtak, gondolok itt például Vértenre, de a széljátékunk katasztrofális volt, sorra hagytuk ki a ziccereket. A játékvezetés az első játékrészben megkockáztatom egész színvonalas volt, de sajnos ez csak az első harminc percre vonatkozott. 

A második játékrész hihetetlenül rosszul kezdtük és kialakult az együttesek közt egy öt gólos különbség, mely igencsak nagynak mondható, még akkor is ha a modern kézilabdában olykor csak úgy potyognak a gólok. Ekkor a lelátón is az elkeseredettség lett az úr, a biztatás is elmaradt, kapitányunk pedig mindegy alapon elkezdte forgatni a csapatot, kapust cseréltünk, és a mezőny cserék is bizonyították, ott a helyük a keretben. Az öt gólos hátrányt fokozatosan eltüntettük, de egy hátrányban lévő csapatnak nagyon nehéz, hiszen elég egy hiba és ismét ott van ahol a part szakad. A lelátón az atmoszféra és a hangulat elképesztő lett a félidő második felére, izzott a levegő és az indulatok, melyeket a bíró generált ítéleteivel, melyre később a média és a szakértők is felhívták a figyelmet. Sajnos döntő pillanatokban mikor átvehettük volna a vezetést és magunk javára fordíthattuk volna a mérkőzést a kéz megremegett és ziccert, vagy éppen büntetőt hibáztunk. Pár másodperccel a vége előtt egál volt az állás, csupán egy támadást kellett volna kivédekezni, ami sikerült is, Éva remekül védett, de mikor kereste a labdát fordulat közben bele ütött és ily peches módon az a hálóba kerül a dudaszó pillanatában, így a horvátok örülhettek a győzelemnek és a két pontnak.

A rendőri felvezetés, kíséret hazafelé Hercegszántóig is megvolt, melyet megköszöntünk, tényleg nagy segítség volt, a határon átlépve hókása és havazás fogadott minket, így csak lassan és óvatosan értünk haza.

Összefoglalva elmondhatjuk, hogy itt is voltunk, és megfogadtuk, ha döntőt játszanak a lányok akkor ott leszünk Belgrádban a Spens arénában. nagyobb hangulatra számítottam, a rendezés és a körülmények pedig nem igazán tetszettek, ott több hiányosságot véltem felfedezni. A zászlónk amit elvettek kifelé természetesen már nem volt meg, ennyivel szegényebbek lettünk, de egy élménnyel gazdagabbak. Egy ismerősöm Facebookon oda írta hozzászólásban, hogy de sok pénzünk van, hogy ilyen helyekre járunk, a válaszom csupán annyi volt, én nem dohányzom, te naponta elszívsz egy doboz cigit, én abból a pénzből járok inkább sporteseményekre amit nem szívok el, úgyhogy ugyan ott vagyunk...

utólag visszanézve a csoport végeredményét tudván jól jött a vereség és a pofon, a csapat és a kapitány egymásra talált, meccs után leültek beszélgetni és példátlan módon a lányok is adtak ötletet, tudást a kapitánynak, melynek látható jelei voltak a későbbi játékon. A válogatott és edzője más stílust képvisel, viszont hosszú távon a két stílus ötvözése sikerekig vezethet. 

HAJRÁ LÁNYOK! HAJRÁ MAGYAROK!

Őszi Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése