2012. június 24., vasárnap

Történelmi spanyol siker a Franciák ellen


Tegnap este lejátszották a harmadik negyeddöntőt, mely után a spanyol csapat örülhetett, a franciák pedig utazhatnak haza. Egy rendkívül egyoldalú mérkőzésen aratott történelmi sikert a spanyol gárda, ugyanis ezt megelőzően hét alkalommal találkoztak tétmeccsen a franciákkal és soha nem sikerült még nyerniük, a tegnapi napig. A mérkőzés hőse a századossá váló Xavi Alonso volt.

A két csapat nem játszott sziporkázó mérkőzést, csupán 13 kapura lövés volt az egész meccsen és ebből hat talált kaput. A spanyolok öt alkalommal a franciák pedig csak egyszer. Feltehető a kérés, hogyan akartak nyerni a Gallok ha nem is próbálkoztak. A rendkívül unalmas mérkőzésen, már a 19. percben megvolt a spanyol előny a 100. válogatott meccsét játszó Xavi Alonso bólintott a kapuba, teljesen üresen érkezett a hosszún, védő nem volt a környékén. A második játékrész sem hozott változást, unalmasan teltek a percek, a spanyolok passzolgattak, nem tudtak kibontakozni a franciák. A végén még születettet gy gól a hosszabbításban, Alonso állt a büntető mögé és megszerezte második találatát és ezzel beállította a végeredményt.

Negyeddöntő:
Doneck, Donbasz Arena, 47 000 néző. V: Rizzoli (olasz)
Spanyolország - Franciaország 2-0 (1-0)
Gól: Alonso (19. 90.-büntető)

Működik egy facebookos oldalunk is, kedveljétek, likoljátok az oldalt és üzenőfezlatokon megjelennek a legfrissebb hírek. Jó kommentelgetést, olvasgatást http://www.facebook.com/SportToll

Szerző: Őszi Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése