2012. május 10., csütörtök

Zöldasztal: jogerős pontlevonás, kiesés szélén a Vasas

Nagyon nehéz helyzetbe kerül a Vasas labdarúgócsapata, miután a mai napon döntés született a pontlevonást illetően. Mint  köztudott Haris Mehmedagic a tavaszi szezon elején két mérkőzésen is érvénytelen sportorvosival lépett pályára. Az MLSZ két pontos levonást helyezett kilátásba eme szabálytalanságért, ám hosszú időn keresztül nem volt jogerős ítélet. A mai nap folyamán Csorda Zsolt a fellebbviteli bizottság elnöke az MTI kérdésére elmondta, a pontlevonás jogerőssé vált, mivel az angyalföldi klub nem tudott meggyőző bizonyítékot felmutatni.

Nagyon szoros kiesési párharcot folytatott egymással a Vasas, Pápa, Kaposvár trió az utóbbi fordulókban, ám a döntés értelmében az Angyalföldi gárda nagyon közel került a kieséshez. A Pápának öt a Kaposvárnak pedig hat pont előnnyel van így, három fordulóval a vége előtt egész megnyugtatónak mondható előnyük. Pápán azért még izgulhatnak, hiszen a csapatra nehéz meccsek várnak, míg a Kaposvár számára a hat pont már-már megnyugtatónak mondható, de hátradőlni hiba lenne. A Rákóczinak és a Vasasnak nyerhető meccsei vannak, illetve egy egymás elleni párharc, viszont a Pápa mindhárom meccsét remek formában lévő együttesekkel vívja. De lássuk is hogyan fest a trió utolsó három meccse.


28. Forduló:                           Tabella
Pápa-Kecskemét                     13. Kaposvár      28 Pont                    
Paks-Vasas                            14. Pápa            27 Pont
Kaposvár-Haladás                    15. Vasas          22 Pont
                                             Vasas csapatától 2 pont levonva                  
29. Forduló:
Vasas-Kaposvár
Videoton-Pápa

30. Forduló:                           Mit gondoltok ki lesz a kieső csapat?
Pápa-Győr
Diósgyőr-Vasas
Kaposvár-ZTE

Szerző: Őszi Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése